VerdiFeszt2013


A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége  nagyszabású országos hangversenysorozattal ünnepli a Zene Világnapját Budapesten, Miskolcon, Pécsett, Győrben, Debrecenben, Szegeden és Szolnokon, kiváló helyi és vendég zenekarok, kórusok és szólisták közreműködésével. A sorozat emléket állít a 200 éve született két zeneszerzőnek, Giuseppe Verdinek és Richard Wagnernek valamint a 120 éve elhunyt Erkel Ferencnek is.
Ehhez csatlakoznak az ország legnagyobb egyetemi és főiskolai zenei műhelyei.
A Zenei Intézet részéről közreműködik:
a Nyíregyházi Főiskola Kórusa, Tamási László Liszt Ferenc díjas karnagy és
Sinka Krisztina énekművész.

 

Négyből négy

NÉGYBŐL NÉGY

 

Az Ének-zene Tanszék 4 hallgatót delegált a XXXI. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRA.

A Művészeti és művészettudományi szekció 2013. április 2-4-ig Egerben, az Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Karán ülésezett.

Eredményeink:

Népzene, pop-rock tagozat

I.Rimán Barbara ének-zene - matematikatanár szakos I. éves hallgató

Témavezető: Bíró István művésztanár

II.Biró László ének-zene - inkluzív nevelés tanára szakos I. éves hallgató

Témavezető: Nauner-Agárdi Éva adjunktus

III.Antal Édua ének-zene - vizuális és környezetkultúra tanár szakos I. éves hallgató

Témavezető: Bíró István művésztanár

 

Zenei előadás tagozat (zongora)

III.Vaskó Henrietta biológia alapszakos ének-zene minor II. éves hallgató

Témavezető: Deákné dr. Kecskés Mónika főiskolai docens

Szívből gratulálunk hallgatóinknak és a témavezetőknek!

(a nevekre kattintva az okelvelek nagyban is megnézhetők!)

Díjözön Biró Lászlónak

2012. november 10-11-én rendezték meg Szatmárnémetiben a XXI. Hajnal akar lenni… népdaléneklési versenyt. A kétfordulós megmérettetésen Biró László I. évfolyam ének-zene – inkluzív nevelés tanári szakos hallgató a KÓTA minősítési rendszerében Arany fokozatot ért el, előadását számos különdíjjal jutalmazták:
- Dr. Gerzanics Magdolna különdíja
- KÓTA, Tradíció Stúdió különdíja
- Csutorás Nemzetközi Népzenei Tábor különdíja
- Véndiák Szövetség különdíja
- Közönség különdíja.
 

Egy héttel később, 2012. november 17-én Nagydíjat kapott Biró László a IX. Vass Lajos Népzenei Verseny budapesti döntőjén. A két éven át zajló versenysorozat az egész Kárpát-medence énekes és hangszeres szólistáit, népzenei és énekes csoportjait megmozgatta, hisz nem csak magyarországi, hanem határon túli (szerbiai, szlovákiai, romániai, kárpátaljai) magyarok is szép számban beneveztek a versenyre. A 12 elődöntő, 6 középdöntő után, felnőtt kategóriában 70 produkció jutott a döntőbe, ahol tíz csoportos és tíz szóló előadást tüntetett ki a szakmai zsűri. A Vass Lajos Nagydíjat ezúttal citerajátékával nyerte el főiskolánk hallgatója.

Felkészítő tanárai: Juhász Erika és Nauner-Agárdi Éva.

Gratulálunk az elért eredményekhez.
 

Gyászhír

 

"Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább."
(Kosztolányi Dezső)
 
Búcsúzik az Ének-zene Tanszék

ELKÖLTÖZTÜNK

E L K Ö L T Ö Z T Ü N K
 
Tisztelettel tájékozatok minden látogatót, régi és jelenlegi hallgatót, hogy 2012. augusztus 21-től az Ének-Zene Tanszék a B épület 5. emeletéről a B épület B szárnyának (Kodály Zoltán Kulturális Centrum melletti nyugati folyosó) földszinti bal folyosószárnyára költözött.
 
Ferencziné dr. Ács Ildikó
tanszékvezető