Díjözön Biró Lászlónak

2012. november 10-11-én rendezték meg Szatmárnémetiben a XXI. Hajnal akar lenni… népdaléneklési versenyt. A kétfordulós megmérettetésen Biró László I. évfolyam ének-zene – inkluzív nevelés tanári szakos hallgató a KÓTA minősítési rendszerében Arany fokozatot ért el, előadását számos különdíjjal jutalmazták:
- Dr. Gerzanics Magdolna különdíja
- KÓTA, Tradíció Stúdió különdíja
- Csutorás Nemzetközi Népzenei Tábor különdíja
- Véndiák Szövetség különdíja
- Közönség különdíja.
 

Egy héttel később, 2012. november 17-én Nagydíjat kapott Biró László a IX. Vass Lajos Népzenei Verseny budapesti döntőjén. A két éven át zajló versenysorozat az egész Kárpát-medence énekes és hangszeres szólistáit, népzenei és énekes csoportjait megmozgatta, hisz nem csak magyarországi, hanem határon túli (szerbiai, szlovákiai, romániai, kárpátaljai) magyarok is szép számban beneveztek a versenyre. A 12 elődöntő, 6 középdöntő után, felnőtt kategóriában 70 produkció jutott a döntőbe, ahol tíz csoportos és tíz szóló előadást tüntetett ki a szakmai zsűri. A Vass Lajos Nagydíjat ezúttal citerajátékával nyerte el főiskolánk hallgatója.

Felkészítő tanárai: Juhász Erika és Nauner-Agárdi Éva.

Gratulálunk az elért eredményekhez.