Középiskolások VI. zenei versenye - 2020. február 1.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett, 

"Nagy hagyományú és szakmailag elismert hazai országos, vagy hazai és Kárpát-medencei mehirdetésű tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása"

 elnevezésű pályázat hozzájárulásával meghirdetjük a

Középiskolások VI. zenei versenyét

 

A verseny anyaga letölthető az alábbi linkekről:

1. Az VI. zenei verseny kiírása és szabályzata: DOC vagy PDF
2. Űrlapok: DOC vagy PDF

 

Kiss Levente sikere

Kiss Levente 2019. december 7-én részt vett a KÓTA Aranypáva Országos Népzenei Minősítőjén, amelyen arany fokozatot ért el.
Felkészítő tanár: Bíró István Ferenc

MTÜ az Zenei Intézetben

 

A TUDOMÁNY ÉS MŰVÉSZET ÜNNEPE A NYÍREGYHÁZI EGYETEMEN
című tudományos konferencia alkalmával előadást tartott a Zenei Intézet Bartók termében
Dr. Morvai Péter, Sávoly Tamás, Kerekes Rita, Bíró István Ferenc és Janurik Tímea.

A Zenei Intézet hallgatói és oktatói az intézmény központi programján is sikerrel szerepeltek.

 

Központi program meghívója