Színes billentyűk, alternatív zeneoktatási módszerek

Bemutatkoznak Morauszkiné Csorvási Edina tanárnő tanítványai, a Nyíregyházi Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és EGYMI növendékei

2017. április 25-én, 14 és 15 óra között a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének Bartók termében (B-épület -60) Morauszkiné Csorvási Edina tanárnő, a Nyíregyházi Egyetem volt hallgatója mutatja be azt a munkát, amit a Nyíregyházi Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és EGYMI- ben végez. A tanárnő általános iskolás gyerekeket tanít az Ulwila-módszer szerinti színkotta alapján zongorázni. Négy tanulót hoz magával, közülük az egyik egy tanulásban akadályozott autista fiú, hatodik osztályos és három éve tanul zongorázni. Mára már két kézzel játszik egyszerűbb darabokat. A másik kisfiú szintén hatodikos, középsúlyos autista. Ő is három éve zongorázik. Ebből az osztályból még egy halmozottan sérült kisfiú is bemutatkozik, aki ügyesen halad, ő még egy kézzel játszik. A negyedik tanuló egy második osztályos kislány, aki az idei tanév szeptemberében kezdett zongorázni. Látássérült., ÁBC-s hangok alapján tájékozódik a zongorán és diktálás után játszik. A gyerekek és a tanárnő mellett részt vesz a programon Schinné Szekeres Csilla tanárnő is, aki betekintést fog nyújtani a sérült gyerekek tanulási-tanítási módszereibe és beszámol a zene, zenélés élményének gyerekekre gyakorolt pozitív hatásáról.

Martin György-díj Vavrinecz Andrásnak


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából kiemelkedő népművészeti munkásságának elismeréseként Martin György-díjban részesítette VAVRINECZ ANDRÁST, a Hagyományok Háza népzenekutatóját, a Nyíregyházi Egyetem művésztanárát.

Gratulálunk Tanár Úr!

MÓDY VIRÁG NÍVÓ-DÍJJAL GAZDAGODOTT

A nyíregyházi Módy Virág (20) már diákként is számos népzenei és citera versenyen kiemelkedő helyezést ért el, most pedig életének első felnőtt megmérettetésén Nívódíjjal jutalmazták. A Nyíregyházi Egyetem ének-zene és népzene tanári szakos hallgatója rengeteget készült a Vass Lajos Népzenei Versenyre – és meg is lett az eredménye!

További részletekért kattintson IDE!